2012. szeptember 24., hétfő

Pirított "rizs" karfiolból

Először furcsa lehet azok számára , akik még nem hallottak erről a remek étekről. Nálunk hetente egyszer biztos szerepel az "étlapon" :)  Aki eddig nem rajongott a karfiolos ételekért, most ezt biztos megkedveli, mivel nincs karfiol íze! Tudom ez hihetetlen , de igaz :)









Hozzávalók:
1 fej karfiol
só, bors
fokhagyma
natúr vegeta (amiben nincs só, se cukor, se ízfokozó)
olivaolaj (vagy bármilyen zsiradék)

Aprítógépben nyers, rózsáira szedett karfiolt rizsméretű darabkákra darálok, majd serpenyőben 1-2 evőkanál zsiradékon, sózva, borsozva, ízlés szerint fűszerezve, sűrűn  kevergetve megpirítjuk, pici vízzal megpuhítjuk.




Gyors, egyszerű és nagyon finom!
Nem csak köretként, hanem rakott, töltött ételekbe is ajánlom.





2012. július 30., hétfő

Főzőtanfolyam 1.


Múlt pénteken főzőtanfolyamot tartottam, a résztvevők gluténmentes pizzát, illetve valamilyen csokis édesség elkészítését szerették volna elsajátítani. Nagyon jó kis csapat jött össze, egymás keze alá dolgozva kísérletezgettünk a konyhában :) 

Pizzatésztát többfélét is ismerek, de ezt most erre az alkalomra kreáltam.

Tészta:

  • 20 dkg mandulaliszt
  • 10dkg gesztenyeliszt
  • 2 tojás
  • 1/2 dl víz
  • 1 tk szódabikarbóna
  • só, oregánó, bazsalikom 

Feltét:
  • hagyma (lila)
  • bacon
  • kolbász
  • fokhagymás paradicsomszósz
  • reszelt sajt

Összeállítjuk a tésztát, picit olyan lesz , mint egy nokedli tészta. Sütőpapírral kibélelt tepsire ráterítjük és 180 fokon elősütjük. Ezután kivesszük és rárakjuk a feltéteket, vissza a sütőbe és készre sütjük.



A narancsos csokitorta ötletét Pocak Panna-tól vettük, picit módosítottunk a recepten, méz helyett eritritből szirupot főztünk és a narancsos krémhez nem keményítőt, hanem agar-agart tettünk, de lehet tápiókaport is helyette. Agar-agar adagolással óvatosan bánjunk, mert túlsűrűsödhet a krém, inkább kicsi adagonként jó belerakni bármibe. Mi a torta tésztájából pogácsaszaggatóval mini tortalapokat szaggattunk ki.


2012. július 26., csütörtök

Kókusztejes meggyleves


Ma hoztam Nektek egy hűsítő levest! Imádom a meggyet, különösen fahéjjal fűszerezve, nem löttyed össze főzés alatt és a mélyhűtőmben mindig ott csücsül pár zacskóval télen is :) Természetesen bármilyen gyümölccsel elkészíthető az alábbi recept.







Hozzávalók 4 személyre:

  • 1 kg meggy
  • 1 vaníliarúd
  • 1,5 dl kókusztej
  • 2 liter víz
  • 1 tk őrölt fahéj, ha valaki szereti a szegfűszeget, 1-2 darabot lehet belerakni
  • 1 ek gesztenyeliszt vagy 2 ek mandulaliszt (vagy bármilyen liszt amit szeretsz használni)
  • xilit vagy eritrit vagy stevia ez teljesen ízlés szerint én xilittel csináltam és 3 evőkanállal tettem a levesbe
  • 1 citrom ( én szódabikarbónás vízzel tisztítom a citrusféléket)


Elkészítés: 

Felrakom a meggyet a vízzel és a fűszerekkel, pár citromkarikával. Mielőtt a meggy szétfőne, belerakom a kókusztejes habarást. A lisztet a tejjel kézi habverővel elkeverem és a levesből teszek bele legalább fél liternyit, ez azért kell, hogy homogén maradjon. Összekeverem és beleöntöm a levesbe a habarást. Felforralom, kb 5 percig hagyom még, aztán leveszem a tűzhelyről, egyből hidegvízbe teszem kihűlni, majd a hűtőbe, 1 órára.



2012. július 25., szerda

Kesutejföl

 A kesutejfölt laktózérzékenyeknek és paleosoknak is ajánlom, de szerintem bárki eheti, ha egyszer megkóstolod nem bírsz ellenállni. A fotót egy paleo találkozón Bolla Eszter készítette, miközben a kesutejfölt kutyultam :)



Hozzávalók
  • 1 és 1/3 csésze kesudió (nálam 2dl-nyi a csésze), kb. 10 dkg, lehet pirított is
  • 2 csésze víz
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1 gerezd fokhagyma (ez elhagyható, de finomabb vele)
  • 1 csipet só
  • 1-2 kanál friss citromlé
Elkészítés:
  • A kesudiót a 2 csésze vízbe áztatjuk egy éjszakára
  • Másnap éles késsel felszerelt cséplő- vagy turmixgépben összeturmixoljuk, apránként hozzáadva az olajat, pici vizet is rakjunk bele.
Felhasználási területe:
  • Főzelékek ízesítésére: tökfőzelék, spenót, paprikás-hagymás magyaros ételek stb.
  • Krémlevesek sűrítésére tojássárgájával kikeverve
  • Salátaöntetekhez használható (ugyanúgy mintha majonézhez használnánk)

Gluténmentes tortilla


Nyáron egyik kedvenc eledelünk a tortilla, sokféle képpen variálható,  könnyű és gyorsan összedobható. Mi nem szoktuk összetekerni, csak így tányérról csipegetjük.





Hozzávalók 12 db tortilla laphoz:

  • 30 dkg zabliszt (szoktam úgy is, hogy keverem mandulaliszttel és gesztenyeliszttel is, de majd azt egy újabb bejegyzésben közreadom)
  • 1 tk só, pici kurkuma
  • 1 kávéskanál sütőpor vagy szódabikarbóna (de ez nem is szükséges bele, én sokszor anélkül készítem)
  • 3 ek olivaolaj
  • kb 2 dl langyos víz

Elkészítése:

A víz kivételével összekeverem  a hozzávalókat, majd a vízzel fokozatosan lágy tésztává gyúrom, figyelni kell, ne legyen túl lágy, ha mégis akkor még lisztet lehet hozzátenni. A tálat lefedve pihentetem 15 percig.

Majd 12 egyforma darabra osztom , golyókat formálok belőle, amelyeket lisztes deszkán 15-18 cm átmérőjű lepényekké nyújtok. A kész lepényeket ismét befedem, nehogy kiszáradjanak.

Serpenyőben (de lehet vaslapon is) zsiradék nélkül megsütöm, amíg a felületén buborékok nem keletkeznek, ezután megfordítom és a másik felét is megsütöm. A kész tortilla lepénykékettányérra teszem és alufóliával lefedem, hogy melegen tartsam és ne száradjon ki a tészta.

Töltelék:
  • grillezett csirkemell csíkok (más húsból is elkészíthető)
  • jégsaláta - csíkokra vágva
  • paradicsom karikára szeletelve 
  • lilahagyma
  • bármilyen paprika
 Szószok, krémek :
  • avokádókrém
  • padlizsánkrém
  • kesutejfölös szósz szósz-laktózmentesen étkezőknek, paleosoknak
  • joghurtos szósz ( nem laktózérzékenyeknek)




2012. július 23., hétfő

Kókuszlisztes fánk - szedres kókuszkrémmel

Az elmúlt pénteken egy kedves ismerősöm jóvoltából fánksütő géppel gazdagodott a konyhám. Másnap kipróbáltam és ez lett a végeredmény.





Fánk

Hozzávalók:
1/2 bögre  kókuszliszt, (1 bögre = 2,4 dl.)
1 tk. szódabikarbóna,
 3 evőkanál xilit,
1/4-1/2 tk. őrölt fahéj,
1 vaníliarúd kikapart része
2 tojás,
2 ek. olvasztott kókuszolaj v. ghee,
1/2 bögre meleg víz.

Elkészítése:
Egy tálban keverjünk össze minden száraz hozzávalót, majd tegyük félre. Egy másik tálban verjük fel a nyírfacukrot, az olajat és a tojást, majd ha jól elkeveredett, adjuk hozzá a száraz hozzávalókat és keverjük ki simára. A végén adagoljuk hozzá a meleg vizet is, és dolgozzuk ki, hogy teljesen elkeveredjen. A kész masszát töltsük elektromos fánksütőbe, és süssük 2-3 percig.

Szedres kókuszkrém:

2 evőkanál kókuszreszelék
1 marék szeder
1 dl kókuszkrém

Botmixerrel összekeverem.